Fekete Gábor, ‘Budapest Éjjel’ című fotósorozata a svájci-magyar művész egyedi kapcsolatát mutatja be szülővárosával, egy sor könnyed, nosztalgikus, néhol humorral fűszerezett éjszakai felvételen keresztül. A több, mint két évet felölelő sorozat, 2016-ban a Corvina Kiadó által került megjelenésre, a ‘Budapest, ha leszáll az est’ című könyv formájában, melyben Fekete életképeit, a nemrég elhunyt, ismert író és kritikus, Dés Mihály írása egészít ki. A NextArt Galériában bemutatásra kerülő képek jó része nem szerepel a könyvben, így a kiállítás egy fajta kiegészítőként szolgál a kiadványnak, amely keretében az érdeklődők személyesen is megtekinthetik a fotókat, külön-külön szemlélve, fizikai valójukban. A jelenleg Luzernban élő és dolgozó képzőművész alkotói stílusában azonnal felfedezhető egy játékosság; a közel háromezer elkészült fotó egy kortárs detektív kaland bizonyítékát hordozza magában. Fekete, mint egy nyomkövető szerepébe bújva fedezte fel újra, rég elhagyott városát az éjszaka leple alatt, mely során kamerája biztosította a számára fontos pillanatok rögzítését. A kiálítás során a művész, saját és a látogatók szemléjére bocsájtja a dokumentációkat, hogy bárki részesévé váljon ennek a felfedezésnek. Fekete képeinek detektívje lehet, aki az optikailencsék segítségével rálel azokra a megbújó részletekre, melyeket szabad szemmel nem lehet észrevenni. Az éjszaka artistáinak elmosott portréi, a város fényzajos, embertelen látképei, valamint a nyugodt magányukban elkapott városi archetípusok, mind a metropolita dzsungel alkotóelmei. Hol lágy, színes tónusokkal, néhol pedig kemény, monkróm kontrasztba foglalva szemlélteti Budapest naplemente utáni arcát. Bár a sorozat fotói visszaidézik a Brassai-féle XX. századi urbán dokumentarizmust; vagy Weegee spontán elkapott New York-i tetthelyeit; esetleg egy francia nouvelle vague film romantikus jelenetét, mégis inkább saját korukban, vagyis a jelenben nyernek igazán kontextusra. A képek egyszerre árasztanak el a várossal kapcsolatos személyes emlékekkel, cinkos mosolyt csalva minden Budapesten ismerős személy arcára. Hiszen ki ne tudná milyen a város bódító illata az éjszakai esőben, ki ne mélázott volna el a kihalt kávézók neonfényes enteriőrjein. ‘Budapest Éjjel’ egyszerre nyüzsgő és szelíd, néha századfordulós műveltséget árasztó oldalát láttatva, néha pedig a poszt-szocialista jegyekben dúskáló, szürke egyszerűségét felkínálva a sötétség kalandorai számára. Olyan örök kalandoroknak, mint amilyen Fekete Gábor is.