Svájc veszi át a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnökségét 2017-ben

Press releases, 05.11.2015

A 31 tagállam jóváhagyta 2015. november 5-én Svájc jelölését a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) 2017-es elnöki posztjára. A Szövetségi Tanács a Svájci Szövetségi Külügyminisztérium (DFA) javaslatára támogatta a kandidatúrát. Az elnökségi év során a Külügyminisztérium továbbra is szorosan együtt fog működni a kantonok oktatási igazgatóinak svájci konferenciájával és a Svájc területén működő emberi jogi szervezetekkel.

Az IHRA soros magyar elnöke, Takács Szabolcs államtitkár, Svájc magyarországi nagykövete, Jean-François Paroz és a plenáris ülés svájci delegációjának vezetője, François Wisard Debrecenben

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) plenáris ülésén Debrecenben a 31 tagállam képviselői jóváhagyták Svájc jelölését a 2017-es elnöki posztra. Svájc 2004 óta tagja az IHRA-nak és Romániát fogja követni, amely 2016-ban lesz az elnök. A svájci küldöttséget Benno Bättig nagykövet, a Svájci Külügyminisztérium főtitkára vezeti. Ő fogja átvenni 2017-ben az IHRA megbízott elnöki tisztséget.

Az IHRA célja, hogy elsősorban a tagállamokban elősegítse a holokauszttal kapcsolatos kutatást és oktatást, valamint hogy emlékünnepek és -helyek által életben tartsa az emlékezést a holokauszt áldozataira. Ezen államközi szervezet intézményi partnerei közé tartozik többek között az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Európa Tanács, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája és az UNESCO.

A Svájci Szövetségi Külügyminisztérium javaslatára 2017-ben az IHRA két plenáris ülést fog tartani Svájcban; az elsőt Genfben, a másodikat Bernben. A Szövetségi Tanács ezt a javaslatot 2015. október 14-én hagyta jóvá. Svájc örömmel fogadja majd az IHRA mintegy 200 küldöttét, hogy megerősíthessék a közös elkötelezettségüket a népirtás, az etnikai tisztogatás, a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet ellen, mint ahogyan azt az IHRA okirata (Stockholmi Nyilatkozat) előírja. 2016 elején kerül megrendezésre az IHRA nemzetközi konferenciája a „Kutatás az oktatásban” témakörben a Luzerni Pedagógiai Egyetemen.

Svájc nagyon aktív az IHRA legfontosabb területein. 2003-ban a kantonok oktatási igazgatóinak svájci konferenciája úgy döntött, hogy január 27-ét, Auschwitz-Birkenau felszabadulásának napját, nevezik ki holokauszt emléknapnak a svájci iskolákban. Ezen a napon általában a különböző kantonokban többféle eseményre kerül sor, valamint a szövetségi elnök felolvassa a nyilatkozatát. A DFA ezen kívül aktívan támogatta a holokauszt-túlélők eddig még nem megjelent vallomásainak kiadását. Ezt a gyűjteményt év elején adták át a szövetségi elnöknek.

Mióta Svájc felvételt nyert az IHRA-ba, a DFA egy támogató csoport részeként találkozik a főbb szövetségi, kantonális és civil szervezetekkel. Ezt a csoportot be fogják vonni a svájci IHRA-elnökség kereteinek meghatározásába és formálásába is.

Lokale News, 18.11.2015

Die Schweizerische Botschaft in Ungarn hielt am 18. November 2015 einen Empfang für die jungen Forscher, die am Sciex Stipendien-Programm teilgenommen haben. Aus einem Budget von 4 Millionen Schweizerfranken, hat das Sciex Programm über 60 ungarische Stipendien für Forschungsaufenthalte in Schweizer Forschungsgruppen für einen Zeitraum von bis zu 2 Jahren finanziert.

Sciex
Einer der jungen Forscher am Sciex-Empfang @ Embassy of Switzerland

Das Sammeln von Erfahrungen an verschiedenen Forschungseinrichtungen, auch im Ausland, ist oft ein notwendiger Schritt auf dem Weg zu einer erfolgreichen Habilitation und einer akademischen Karriere. Viele Wissenschaftler aus gewissen EU Staaten sind jedoch nicht in der Lage ein vollständiges Forschungsvorhaben im Ausland durchzuführen oder zu vollenden, da die Lebenshaltungskosten zu hoch sind. Das nun abgeschlossene Sciex-NMS.ch Stipendien-Programm ermöglichte es jungen Forschern aus den zwölf Staaten, die der Europäischen Union seit 2004 beigetreten sind, ihre Forschung an Schweizer Universitäten für einen begrenzten Zeitraum durchzuführen. Das Stipendien-Programm verteilte finanzielle Mittel in der Höhe von insgesamt 47 Mio. CHF und über 500 Jungforscher aus über 150 wissenschaftlichen Institutionen nahmen am Programm teil.

In Ungarn ist dies eines der 37 Projekte, Programme oder Fonds, die unter dem bilateralen Rahmenabkommen zwischen Ungarn und der Schweiz im Juni 2012 genehmigt wurde. In der Höhe von 130 Millionen Schweizerfranken, bildet dieses Programm einen Teil des umfassenden Schweizerischen Erweiterungsbeitrags zu Gunsten der 12 EU Mitgliedstaaten zur Verringerung der wirtschaftlichen und sozialen Ungleichheiten innerhalb der erweiterten Europäischen Union.

Das schweizerisch-ungarische Rahmenabkommen stärkt auch die bilateralen Beziehungen zwischen der Schweiz und Ungarn.

Ca. 20 Stipendiaten folgten der Einladung zusammen mit Vertretern aus verschiedenen ungarischen Behörden, wie auch vom Eidgenössischen Departement für auswärtige Angelegenheiten.

Die lebhafte und angenehme Diskussion unter den Teilnehmern zeigte, dass von der Nanophysik bis zur Felsmechanik, von der analytischen Chemie bis zu den Neurowissenschaften, Kontakte in vielen Forschungsdisziplinen geknüpft, erweitert und gestärkt wurden. Ungarn profitiert von diesem Stipendien-Programm nicht nur weil Wissenschaft und Forschung wichtig für Innovation und wirtschaftliche Entwicklung sind, sondern weil sie das Humankapital erhöhen. Die Schweizer Vertreter waren froh zu hören, dass alle Stipendiaten ihren Aufenthalt in der Schweiz als äusserst fördernd und nützlich für ihre Karriere erachteten. Darüber hinaus haben die Mentoren und Forscher die schweizerisch-ungarischen bilateralen Beziehungen durch Intensivierung von Partnerschaften zwischen Forschungseinrichtungen, die weit über den Zeitraum der Forschungsplatzierung dauerten, vertieft und erweitert.

Dank diesem erfolgreichem Programm sowie der  angenehmen Atmosphäre waren während des Abends nur glückliche Gesichter zu sehen.